Facus!
Ez a nap több szempontból is fontos nap a családom életében, hisz szeretett apósom születésnapja, és Luca leányom névnapja is. Idén első alkalommal, hogy nem közös az ünnep. Idén először nem készül torta az egyik legcsodálatosabb embernek, akit felém sodort az élet. Azt hiszem kicsit mindig kedvencei voltunk egymásnak. Szerette bennem azt, ami vagyok, épp úgy, ahogy a fia is azért szeret, ami vagyok. Ezek nem is olyan talányos dolgok, de nagyon fontos tényező egy meny életében, ha a kapott családtag nem a mindennapok megnehezítésében van jelen, hanem elfogad, és szeret hibáiddal, és előnyeiddel egyaránt. Nos, ilyen az én Facusom is.
Sajnos a tavaszi hullám áldozatául esett Ő, és talán az fáj a legjobban, hogy nem volt lehetőségem arra, hogy meg tudjam neki köszönni Őt! Saját magát! És, hogy azt tudjam mondani Isten veled! Abban biztos vagyok, hogy szemmel tart minket a bárányfelhőn ülve, és óvja szeretett családját, és imádott unokáit is a szokásos széles mosollyal az arcán lesi, és félti. Bízom abban, hogy édesanyám cinkostársa lett a fenti lét során, és van alkalmuk megvitatni, hogy mit nem csinálok jól. Kimeríthetetlen téma…
Amikor megtudtam, hogy szólítják az égiek, és mennie kell, akkor nagyon nagy harc dúlt bennem. Tele voltam érzelmekkel, és bánattal. Legfőképp a harag volt jelen, hisz tudom, hogy még tett volna sok mindent. Neki még nem ez volt az útja. Harcolok a valósággal, és harcolok az érzelmeimmel is, mert nincs közös bennük!
Azt választottam, hogy kicsit engedek ismét a lelkemnek, hogy könnyebb lehessen. Szép ez a nap, hisz az emléke velünk lehet, és mégis csalódás, hisz még nagyon friss az élmény, hogy rám mosolygott. Szeretnék Nagyon-nagyon boldog születésnapot kívánni Neki, de nem tehetem. Nem süthetem meg neki a szokásos tortáját, amely tetején a gyertyák unokáival együtt kerülnek elfújásra. Nincs már kinek. Elment. Szeretnék búcsúzni. Lélekben hozzá szólok, és keresem a hangját a csendben. Már nem felel, csak az emléke él bennem nagyon élénken, és valóságosan.
„Az utolsó hívójel.
Utolsó, amely nem a pályatársaktól, vagy rádióamatőr barátoktól, hanem az égiektől érkezett. Hívták Facust, hogy könnyebb lehessen Neki a holnap. Elfogadta a felkérést, és útra kelt, minket gyászolókat hátra hagyva. Itt maradtunk a magánnyal, és a hiánnyal.
Sok mindent kaptam tőle ebben a sok évben. Ott volt mellettünk a nehéz, és örömteli pillanatokban egyaránt. Láttam őt! Tudtam, hogy mit rejt belül. Volt egy külső énje, amely időnként keserűség, és harc áldozata lett. De belül csodaszép volt. Tőle kaptam a legfontosabb kincsemet, a fiát. Velünk kelt útra a közös életünkbe, és minden apróságért hálás volt. Ő volt az én Apósom. Jobbat nem is kaphattam volna. Sajnos most könny mossa az aggódó szemeket, és a lelkekben félelem ül. Itt maradtunk, pedig vártunk haza. Hogy velünk lehess. Sok apró kéz, és egész napos cserfes huncutság lett volna a bölcsőd, amiben új erőre lelsz, de az égi hívójel most bölcsességet kért tőled. Mint mindig, meghoztad a döntést. Tudom, hogy továbbra is itt leszel nekünk. Most már nagyon sok okom fan felfelé szegezni a tekintetemet, és még egyel több. Ülj fel a legszebb felhőre, és kérlek, ha hallod a hívó szót, tekints le ránk, ölelj minket fentről. Óvd a létünket, hogy tehessünk még sokáig.
Szeretünk Facus. „ 2021.Április
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
