Nyakamba szakadt az életem….Egyik napról a másikra módosultak a hétköznapjaim. Minden gyermekem itthon… Tudom, hogy magamnak szültem őket, de ez most egy nagyon patt helyzet. Részemről az első hét kaotikus volt. Négy gyermek, négy különböző korosztály, és mind igényli a közelségemet. A legnagyobb ugye itthon tanul, mint minden gyermek, aki iskolás, ezzel csak annyi gond van, hogy én nem vagyok sem türelmes, sem pedagógus. És amikor egymás után ötször mondom el ugyan azt a mondatot, mert a kis zseni, aki iskolába jár, és Ő tudja bizony, még nálam is jobban, mind az öt alkalommal beleszólt, és az Ő verzióját próbálja érvényesíteni, akkor bizony nagyon örülök, hogy nem én tanítom…Szóval ok, hogy autodidakta módon lettem hirtelen a semmiből pedagógus, de attól még nem biztos, hogy értek is hozzá. Egyáltalán nem! És akkor ugye vannak még a testvéreken kívül nehezítő tényezők ebben a kialakult válság helyzetben, hogy itthon vagyunk, önkéntes karanténban. Ami nem teljesen bezárt, mert elmentem velük sétálni, és az udvaron volt ebben a gyönyörű időben a ribillió többi része, de ez nem sok nekik, hisz az állandó pörgést, és figyelem felkeltést szokták meg, én meg hát…. Jobb híján próbálok felügyelettel lenni a történések felett, mert részt venni abban, vagy esetleg tevékenységet adni a kezükbe, esetleg minőségi időtöltést tenni hozzá, nincs már erőm. Hajnalban én tanulok, utána Lucám, utána főzés, közben séta, és egy csecsemő igényeinek ellátása, és próbálok háztartást is vezetni, elég kevés sikerrel…. Szóval bízom abban, hogy mindenki szépen otthon tud maradni a formás kis fenekén, és akkor visszakaphatjuk valamivel hamarabb a régi megszokott poros kis életét. Azt az életet, amikor nem egész nap megy a mosógép, amikor a ruha kiterítése nem kikapcsolódás, vagy épp a nap következő kihívása, amikor nem kell már reggel fontossági sorrendet felállítanom ott ahol a madár sem jár rajtunk kívül (igazából most már nem is érdekel), ott ahol mindenki bármikor éhen tud halni, de azonnal, és imádom, hogy mind egyszerre szeretne egy dolgot, és természetesen a nem, vagy egy kicsit várni kell az nem üzen semmit, ott ahol eddig nem volt teher az itthon…… Szóval lenne még mit sorolnom, de majd legközelebb.Remélhetőleg egyetlen édesanya sem fog bele rokkanni abba, hogy bezárják! Én nagyon nehezen élem meg, hisz már több mint három hete itthon, és valóban csak a legminimálisabb, amit teszek. Pénteken elhoztam a szintén önkéntes karanténban élő nővérkémet, és bementem a patikába 1-2 apróságért, és sütött a nap, és felnőttel beszélgettem, és olyan jó volt. És csak egyszer mondtam el mindent. Az elmém ilyenkor kicsit megfrissül. Van itthon mit tenni, amiben a fizikai erőnlétemet is kiélhetném akár, ha ugye maradna erre időm. De mivel az nincs, hiába nem kell időre menni, attól még hogy ne ússzon el az egész hét, a tanulást igyekszem viszonylag időben megoldani, de sajnos így is van, hogy reggel nyolc órakor már leültetem, és este nyolckor onnan megy fürdeni. Nem igazán merek itt most napirendet irányozni a nagyobb gyermekeimnek, és szerintem más sem tud ebben a nehéz helyzetben teljes egyensúlyt kialakítani a hétköznapokra. Eljött az, amikor várom a hétvégét! Eddig azt vártam, hogy legyen hétköznap, és akkor előtérbe kerülhettem ÉN, de most ez teljesen elsikkadt. Most nincs ÉN. Semmilyen szempontból. Időnként, ha van időm, megkísérlek felnőtt korú rokonaimmal, illetve közeli barátaimmal beszélgetni, és abból meríteni egy kis erőt. Nem mondom, hogy felüdít, hogy másnak is szar, de minden esetre megnyugtató, ha nem csak én vagyok kétségek között.Minden nap főzök. És szinte minden nap sütök. Ez az, ami még megnehezíti az életemet, mert igyekszem, ezt amennyire csak lehet időrendileg betartani, mert egész nap ennénk amúgy… Rengeteg élelem fogy el egy hattagú családban így, hogy mindenki itthon van. Szinte egybefolyó a készülés e tekintetben is. Szóval most három hét elteltével az energiáim kissé elfogytak. Remélem az Édesanyák védőszentje most fokozottan ügyel, mert szerintem egy család sem lenne meg Anya nélkül ebben a kialakult helyzetben. Nem szerencsés a férfiakat magukra hagyni. Vagy ha így alakul, lehetőleg ne túl sokáig, mert abból baj lesz. Szerintem!
Itt van még az élet furcsa fintora is, hogy a KB fél éve arra a belátásra próbálom rávenni drága fiamat, hogy adja oda a pelenkát a húgának, eddig kevés sikerrel. De most, amikor KB semmire nincs időm, most bezzeg egyik napról a másikra leteszi…. Mondanám, hogy de szar időzítés, de nem érdekli. Félre értések elkerülése végett, nem gond, sőt, végre. Csak, hát az óta szinte minden nap lettem kakás! És nem önszántamból… Fiam az elbújva kakilós típus, és nem értelmezi együtt a vizeléssel semmi esetre sem… a minap arra ébredtem, hogy valami ragad rajtam… Az csak hagyján, de büdös is van. Fiam felébredt, pisilni kellett, kicsomagolta magát, nem törődve a farpofái közé beszorult produkcióval…. Így az lett mindenhol is, de legfőképpen rajtam. Imádom. A szobatisztaság veszélyes sport…Folytatom
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://nemmintaanya.blog.hu/api/trackback/id/tr8815596526
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
