Ez a kérdés engem azóta foglalkoztat, amióta gyermekem van. Vajon van erre valami statisztikai adat? Esetleg valaki útba tud igazítani minket, hogy melyiket hogyan is kell nevelni?! Speciel, én csak a saját nevemben tudok beszélni, és mivel nincs kettő egyforma gyermek, így nehéz lenne bármi féle általánosságot mondani ez ügyben.Alap statisztikai adataim vannak. Édesanyám egy vidéki család másodszülött gyermeke volt. Ők öten voltak testvérek, és a nagyszüleim gazdasággal foglalkoztak. Korán bekerültek a gyermekek a mindennapi körforgásba, hisz nem is volt választásunk. Szüleiket rendkívüli mód tisztelték, és megbecsülték. Ez a mai világban már nem ismert dolog (tisztelet a kivételnek). Abban az időben nem kellett törvényt írni a gyermeki jogok védelmében. Nem álltak hegyekben a gyermek szórakoztatására szolgáló dolgok sem az udvarban, sem a lakásban.Előszedvén az emlékeimet, mert szerencsére van bőven, amikor gyermek voltam, minden iskolaszünetet a nagymamámnál töltöttem el sokadmagammal, mert összesen kilencen voltunk unokatestvérek, és ha nem is mind, de általában négy, öt gyermek szünetelt ott. Azt biztosan tudom, hogy nem voltam angyalka soha, de valamiért nem élnek bennem olyan emlékek, amelyek a mai próbálkozásokat tükrözné.Nem voltak nagy szájalások, pedig ezt nem mostanában kezdtem el gyakorolni, és ezzel a képességgel nem csak én rendelkeztem. Biztosan nem bújták akkoriban a szüleink, és a nagyszüleink a különbnél különb szakirodalmat, hogy hogyan lehet jól nevelni a gyermeket, és a suttogó sem dívott akkoriban. Szerintem egyszerűen csak a megérzéseikre hagyatkoztak, és pontosan tudták, hogy mikor kell egy jól irányzott fülessel helyre tenni a történéseket. Félre értések elkerülése végett, soha nem voltunk csépelve, és mindet pontosan tudom, hogy meg érdemeltem, akár Édesanyámról, akár a Nagymamáról legyen szó. Szóval a MI „messzi mamánk”, aki egy rendkívüli teremtés volt. Sok gondja volt, de valahogy soha nem hallottam Őt panaszkodni. Reggelente amikor éledt a sisere had, már gőzölgött a finom tejeskávé, vagy tea az asztalon, készült a lángos, vagy épp az előző nap lerendelt fánk, és vagy bármi.Melegséggel, és csodálattal tekintek vissza ezekre az időszakokra, hálás vagyok, hogy megélhettem.Édesanyám ugyan ezt képviselte, és ki merem jelenteni, hogy jól el is vagyunk kényeztetve. Meleg szeretettel, és óriási türelemmel (főleg miattam) volt jelen ameddig csak tehette. Mindig. És nálunk a testvérem az, aki ezt az ágat örökölte, mert én sajnos eléggé heves természetű maradtam, hiába mondta Édesanya, hogy változzak már meg egy kicsit. Változnék én, de nem megy az olyan könnyen. Főleg, ha nyomás alatt van az ember leánya.Vannak szituációk, amelyre egyetlen nagykönyv, és statisztikai vonal sem tudja felkészíteni a frissen lett szülőket.Túl szigorú vagyok? Vajon mi ebben a mérce? Hogyan is lehet kezelni, egy makrancos kishölgy induló dacát, és már korán meglévő akaratát. Verbális fegyelmezéssel próbálom az akaratomat ráerőltetni erre a csepp kisleányra, mert én ezt így látom jónak. De nem tudom van-e bármire alternatíva. Vajon egy gyermek már fel tudja fogni, hogy mit mikor csinál? Ha szándékosságot véltem, vélek felfedezni a gyermeki tettekben, nem hagyom sem szó nélkül, sem büntetés nélkül. Erre pont emlékszem, hogy borzasztóan zokon vettem a büntetéseket, és én sem hagytam anyám felé soha szó nélkül semmit.. Miért nem működnek az én gyermekeimnél azon praktikák, amelyek másnál ragyogóan beválnak?! És közben meg úgy érzem, hogy elég okos ahhoz, hogy kijátsszon minket felnőtteket. Szeretném, ha volna valami túlélőkészlet, valami enciklopédia a felnőtteknek, a kétségbe esett szülőknek.Szeretném, szerettem volna jól csinálni, és törekszem arra, hogy embert neveljek belőlük, és bizony vannak olyan dolgaim, amin más nevetve legyint, és valóban nem tudom, ki csinálja jól. Mert biztosan lehet ezt jól is csinálni, csak annyiféle a gyermek, és mind más egyéniség, és természet. Így nehéz lenne egy statisztikát felállítani ebben a témában. Olvastam én már sokféle szakembertől könyvet, és cikket, de valahogy nem éreztem azt, hogy volna gyógyír az én problémámra. Valószínűleg ez azért lehet, mert annyifélék, és imádnivaló cukorka mind, de máskor meg teljesen kiidegeli az embert.Voltak Lucámnál kicsi gyermekként megélt próbálkozások, és dacoskodások. Volt olyan, hogy egy-egy nagy ordítás után az Édesapjával mindketten csak zombiként meredtünk magunk elé, hogy ilyen van? És bújtunk mi hozzá, és próbáltuk ölelve nyugtatni, mert leírva vagyon, hogy úgy kell. Persze ez bizonyos szituációkban már nem tudod őszinte nyugalommal tenni. Ezek a dolgok már Emíliámnál, csak ráhagyással mentek tovább, mondván, hogy ezen már túl vagyunk, és nem tud idegesíteni. És így van ez. Jól mondja a Tánti. Sokszor fogadom el a tanácsait, hisz pedagógus, és sokszor egy marhacsordával is elbír, és látom, hogy ami nekem három, az nála legalább százhárom. De ne felejtsük kérem, hogy egy szülő, a nap huszonnégy órájában is az marad. És soha nem szoktam senkit semmilyen formában bírálni, mert pontosan tudom, hogy mennyire nehéz is ez.Egy szónak is száz a vége, szerintem más volt ez hajdanán, vagy csak nem kerítettek neki ekkora feneket.
