Szeretnék egy fejezetet szentelni másod „nem” szülött Szent gyermekemnek, mert valahogy mindig Lucával példálózok, ha van valami szituáció, mert Ő a legfőbb apropója annak, hogy ezek az írások ide bekerülnek. (Nehezen viselem a saját hibáimat, és akaratomat, ha azt egy 4,5 éves teszi elém. Most már tudom, milyen nehéz lehet, lehetett az Édesanyámnak)Szóval Emília! Rögtön szeretnék szót ejteni a névválasztásról, amely az én választásom volt (a férjem szerint). Egy ideje már tudtunk a mi kis titkos beköltözőnkről, de azt elterveztük, hogy nem fogunk nevet választani neki, csak akkor, ha már teljes bizonyossággal ki lehet jelenteni, hogy fiú, vagy leány. Tudtuk is, hogy ismét egy kisleányt ad nekünk a Teremtő, és szeretettel fogadtuk őt. Akkoriban sokat ültem íróasztal mögött, és lukas perceimet igyekeztem hasznosan eltölteni. Volt akkor egy blog amelyet követtem, a Szent Jakab-út témakörrel foglakozott, és ott volt egy vendég blogger, akinek teljesen véletlenül futottam az írásába. Majd amikor a végére értem a cikknek, rájöttem, hogy nem az volt. A hölgy aláírta Emília. Azonnal el is küldtem a nevet a férjemnek, aki akkor egyet is értett azzal, hogy megvan a név. (Jóval később elmondta, hogy nem érzi ezt magáénak). Megoldódott a családi egyensúly, mert a fiúnevet CSAK Ő választotta. ( A legjobb döntés, amit hozhatott).Meg is érkezett közénk a kisasszony, és KB 1 hetesen kiderült az is, hogy has fájós a szentem. Nem volt ez előttem ismeretlen út, de nem ekkora decibellel, ahogy ő képes volt,(és ez ma is fennáll) hangot adni az érzéseinek. Fájt neki, és emiatt nekem is. Nagyon… Időnként a hasa miatt, máskor meg a miatt, mert nem sikerült csak 2 órát aludnom éjjel, és azt sem összefüggően. Arra egészen tisztán emlékszem, hogy ha nem akartam, hogy a túlevés miatt ordítson velem, akkor keresnem kellett valamit, amiből nem jön semmi, és tud funkcionálni megnyugtatásra. A cumi akkoriban szóba sem jöhetett a kisasszonynál, de cserébe imádta szívni a bal kisujjam utolsó percét…. Ez egy bizonyos idő után már színben is elütött a kisujjam többi részétől, illetve rendkívül érzékeny volt mindenre. Nagyon vigyáztam rá, mert azt viszont pontosan tudtam, hogy óriási szükségem, ünk van rá. Ez jó darabig így is volt, de azért menetközben tuszkoltam a szájába a cumikat, ilyet is olyat is, de hosszú időbe tellett, amíg hajlandó volt egyetlen egy fajtát szívni. Ma is ez a favorit. Szuper, mert valódi gumiból készült, és néhány hét használat után ragadt, nyúlt, mált, büdös volt, így én ezt soha nem vártam meg, ment a kukába. Szerencsére nem horror áron lehet ehhez hozzá jutni. Végre akkor most már vissza is kaphattam a kis ujjam utolsó percit.A hasfájáson kívül, még az is megnehezítette az életemet, hogy nem lehetett őt sehol, és senki másra rábízva ott hagynom, mert egyszerűen órákig képes lett volna ordítani..Ment tovább a verkli, és én igyekeztem mindig megfelelően táplálkozni, hogy az ő kis éretlen bélrendszere rendben tudjon fejlődni, ha már ennyire nehezen veszi az akadályokat. Sok vitaminokkal teli egészséges és változatos parizeres kenyeret ettem, és időnként sonkásat, abból is csak egy fajtát. Túléltük a betöltött nyolcadik hónap után, egyszer csak nem sírt, és kezdett az idegrendszerem rendeződni. Cserébe nem viselte meg a fogzás, amely Lucámat teljesen padlóra vágta.Mindig igyekeztem embernek érezni magam, és ha volt lehetőségem, eljártam olyan rendezvényekre, ahol gyermekkel együtt próbálhattam meg felnőttnek érezni magam. Ez egy rendkívül zűrös dolog, mert mindig az elindulás volt a nehéz, mint mindenben, és utána már vitt a lendület, hogy kaptam impulzusokat, és adhattam is másoknak ezekből. Sok időt töltöttünk Liussal egy idős Kis pasival Zsombival, és Anyukájával, Mártival. Nagyon hálás vagyok azért, hogy a sors összehozott minket, mert nagyon sok mindent tehettünk egymásért, és fogunk is ebben biztos vagyok.Mire egy éves lett Lia, addigra a karikák is halványodtak a szemem alatt, lassan pizsama, és melegítő nadrág helyett normális ruhákat is vettem magamra, és már csak a parizeres kenyér okozta súlyfelesleggel kellett megbirkóznom. Végre elkezdtem belerázódni milyen is kettővel. Mindkettő más igénnyel, más napirenddel egyelőre. Nehéz periódusa volt ez az életemnek. Meg kellett tanulnom hogyan is kell élni kettő gyermekkel. Így utólag nem is olyan nehéz ez, de akkor ott borzasztóan nehéz volt. Addig sem voltam az a csendesen nevelő anyuka, és Lucám már az alaphangokra látszólag immunis, már ha az én torkomból ered.Kezdett kialakulni a kishölgy személyisége, és míg Lucám egy kis makrancos hölgyike volt világ életében, Lia ezzel szemben egy kis bújós, copfdobálós díva, amely vonalat, én soha a büdös életben nem képviseltem. Nem lesz a strandpapucsos, trikós, farmeros csaj, az egészen bizonyos. Nem is bírok ráerőltetni semmit, amely neki nem tetsző, hogy az Ő szavaival éljek nem táncis…. Csak olyat vehetünk kérem fel, amely megfelelő a kisasszonynak, mással szóba sem áll. Tántim jó tanácsára, már rutinosan előállok legalább kettő szettel reggelente, így egyrészt van miből választani, és a döntés jogát meghagyom neki, másrészt nem kell elvonulnom újra, és újra, hogy ki tudjam elégíteni az igényeket. Vannak óriási süvítések, és persze hosszú percekig tartó pukkadások is, de azért csak megegyezünk valahogy.Ezen tulajdonságaival tett szert a harmadik nevére, amelyet büszkén visel, mert ha megkérdezik tőle, hogyan hívják, mondja szépen sorban…. Emília Grácia. Imádni való kis bűbájbogyó, és telis tele van daccal, és szeretettel, és annyira rák….Nagyon élvezem vele az életet, mert ameddig nem majmolja a nővérét, még tudok is vele szót érteni. Rengeteget számít az, hogy van testvére. Mármint a készségei fejlődésében látom, mert egy csomó mindent leutánoz a nővéréről. És ugyan ezt látom Lucámon.. Van az óvodában egy barátnője Mesóka, és mindent tőle les el. Ez teljesen bizonyos, mert sok mindent fejjel lefelé kezdett el rajzolni, ezt mind tőle leste el. Lia is ugyan ez, folyton les, és tanul, és keresi a konfrontálódási lehetőségeket, és persze mindig van, és lesz ilyen, mert kisebb, és egy csomó mindent csak messziről szemlélhet csak, mert még féltjük. Nehéz sorsa van ám egy kettő éves kicsi leánynak :-)
