Sokszor fogalmazódott már meg bennem a gondolat, és persze nem mindig a megfelelő hangvételben, hiszen mindent megteszek értük, és mégis át tudnak rajtam nézni pillanatok alatt. Próbálom kifejteni, hogy milyen furcsa, hogy teljesen máshogy néznek rám, máshogy éreznek irántam, mint az Édesapjuk iránt. Nem kevésbé szeretnek szerintem, csak teljesen máshogy.Vannak napok, amikor egyedül vagyok itthon mindhárom gyermekkel, és ezek az észrevételeim ekkor rajzolódnak ki a legjobban. Megy a napi rutin, és a lányok mindig tudják, hogy mikor, és mit kell mondani, tenni, hogy megfelelően szarul tudjam magam érezni. Szinten tartanak, rendszeres az edzés. Amint Szent APA belép a látómezőbe, én azonnal semmissé tudok válni. Ezt a férjem igyekszik megcáfolni, hogy fordított esetben is így van ez. Én, mint egy szobainas várakozok a királyleányok óhajára, és lesem, hogy épp mivel lehetek segítségükre.Én egy parázs szerű tüzecske vagyok nekik, és a lobogó lánggal égő tűz az Édesapjuk. Eze hivatott megfelelően példázni gyermekeim odaadását Édesapjuk iránt. De természetesen nem a sértettség beszél belőlem, hanem a csodálkozás. Ezt a szituációt rendre tapasztalom leányaimnál.Szerintem ez valahol rendben is van így, hiszen ha mindketten ugyanazzal a nevelési morállal lennénk, akkor nem is biztos, hogy ez működne.A minap megkérdeztem a lányomat, hogy kislányom, miért szereted anyát? Mostanában ezt a kérdést sokszor teszi fel nekem, így jogom van vissza kérdezni…. Azéééééééért (Ezt így elnyújtva, mert gondolkozik rendesen), mert ügyesen csinálsz szalámis szendvicset….. Széles mosollyal nyugtázta is, hogy a válasz helyt álló, és kielégítő. (Szerinte). Kafi.. Akkor a többit észre sem veszi, ez egészen bizonyos.Amikor Apa kerül a középpontba, akkor persze azonnal sorjázza, hogy így aranyos, meg úgy ügyes, meg cuki, és elvisz ide, meg oda, és még sorolhatnám.Én vagyok nekik a kiszolgáló személyzet, aki az igényeit kielégíti maradéktalanul, és természetesen, aki éjjel őrzi az álmát, ha baj van, akit hívhat bármikor, mert nem lesz gond. Ez amióta hárman vannak változott, mert vannak szituációk, amikor én oda sem érek. Ezeket muszáj az Édesapjuknak intézni.Itt szeretnék elmondani egy a családunkban megtörtént szituációt, mert ehhez a témához kapcsolódik. Régebbi történet,de „időnként” elő-elő kerül.Valamikor említésre került a családban, (pontos szituációt nem tudok említeni, de jelen esetben nem is releváns)a „világgá” menés. Én rendszeresen indulok, de nem vagyok elengedve. Mert hát a szalámis szenya… Szóval gondoltam én, hogy tárgyalási, nevelési alapként bedobom Lucámnál ezt, hogy ha nem tetszik, akkor lehet „világgá” menni..Leányom megszeppenés nélkül közölte, hogy ok, de akkor lehetne, hogy Ő ne Luca , hanem más névvel legyen? Mondtuk az Apjával, hogy szerintünk igen. Ok akkor ŐŐŐŐ Boglárka szeretne lenni.Szuper mondtam neki dühösen, mert azért csak bosszantott, hogy egy kicsit sem szeppent meg. Ez egy olyan név ami bármihez passzolni fog, mondtam én… ( Tóth, Kovács, Szabó ) spontán soroltam az opciókat. Meg is lett véve az ötlet, mondtam neki, hogy indulhat is……Nem indult el, mert fél a mérges kutyáktól, akik az utcánkat őrzik a mai napig.Mondanom sem kell, hogy Lucámnál nem könnyű tárgyalási alapot venni, mert nincs benne félsz. Eddig az egyetlen,amivel nevelési célzattal élhettem/tünk , az a boszorkány. Az a rusnya amelyik a vásárokon üldögél, tudjátok a zsákbamacskás boszi…. Fél tőle mint a tűztől. A hídi vásáron a kérdésére, hogy mi van a zsákjában felelve mondtuk, hogy rossz gyerekek.. Azóta elkerüljük a boszit . Csak messziről lehet elmenni mellette. Szerintem sejti magáról, hogy nem mindig jó kisleány, és ami ebben az egészben a legcsodálatosabb, hogy a húga Emília követi Őt tűzön-vízen át.
